Kegyetlen fordulatot vett a háború: megsebesült az iráni elnök

2025. július 13. 17:38

A válságtanácskozás résztvevőinek menekülőre kellett fogniuk a kialakult káosz közepette.

2025. július 13. 17:38
null

Maszúd Peszeskján iráni elnök is megsebesült júniusban az Irán és Izrael közötti háborúban – jelentette vasárnap az iráni média. A Fársz iráni hírügynökség jelentése szerint a háború negyedik napján, június 16-án az izraeli légierő az iráni nemzetbiztonsági tanács épületére mért csapást. 

A támadás után az épületben elment az áram, és az ottani válságtanácskozás résztvevőinek biztonságos helyre kellett menekülniük. Menekülés közben többen lábsérüléseket szenvedtek, köztük az elnök is. A nemzetbiztonsági tanácsot Iránban az államfő vezeti, több miniszter és tábornok is a tagja.

Peszeskján egy héttel ezelőtt interjút adott Tucker Carlson amerikai műsorvezetőnek, és abban a beszélgetésben már említést tett arról, hogy hírszerzési értesüléseik szerint Izrael a háború során megpróbált végezni vele, de kudarcot vallott.

Megbeszélésen voltam, (...) megpróbálták bombázni azt a térséget, ahol a megbeszélést tartottuk

– mondta az interjúban az iráni elnök, de akkor nem pontosította a történtek helyszínét.

Izrael június 13-án indított támadást iráni nukleáris létesítmények, illetve atomtudósok és katonai vezetők ellen, mert úgy ítélte meg, hogy Teherán túl közel került ahhoz, hogy atomfegyvert állítson elő. Irán rakétacsapásokkal válaszolt, és egy héttel a háború kirobbanása után Washington is beavatkozott, és csapást mért Irán három legfontosabb nukleáris létesítményére. 

Tizenkét nap után a felek tűzszünetben állapodtak meg. A teheráni egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint iráni oldalon 610 ember halt meg, és 4700-an megsebesültek, Izraelben pedig 28 halottról és 3238 sebesültről számoltak be.

(MTI)

Nyitókép: Joe Klamar / AFP

***

Ezt is ajánljuk a témában

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kaldvi
2025. július 13. 22:27
Örmény neve van de türknek tartja magát.
Kar-6-Alom
2025. július 13. 20:56
Érdemes alaposan megfontolni a fiataloknak az egyetemi szakot Iránban. A végzett atomtudósok valamiért nem túl hosszú életűek, bár álláslehetőség biztos van.
nakatomi
2025. július 13. 20:03 Szerkesztve
"Kegyetlen fordulatot vett a háború" Hogy lehet ilyen hülye címet kitalálni? Az állítólagos esemény, amikor is az iráni elnök menekülés közben megsérült a lábán, június 16.-án történt. Erre a Mandiner lehozza, 3 nap híján egy hónappal később, hogy kegyetlen fordulatot vett a háború. Ember! Az egész háború 12 napig tartott. Már két hete tűzszünet van, vagy legalábbis fegyvernyugvás. És akkor most lehozzátok, hogy fordulat történt? Kit néztek hülyének?
astra04
2025. július 13. 19:12
Sajnos nem eléggé.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!